Ez a történet egy olyan vezérről szól, akinek különleges tehetségét, rátermettségét még esküdt ellenfelei sem vonták kétségbe, mi több, ők maguk is elismerték. A sors fintora, hogy bár a vezér végül alulmaradt, háborúit sorra elvesztette, nevét és tetteit ma is ismeri az utókor.
Hol volt, hol nem volt, volt egy alacsony, sötét hajú, sötét szemű, olajos bőrű fiúcska, akinek már a névadásakor is eldőlt, hogy szülei nagy sorsra szánják. A fiú éles eszű volt és rátermett, megállta a helyét, akár izmait és ügyességét kellett próbára tenni, akár éles eszét. Nehéz helyzetekben is talpon maradt, és amit egyszer a fejébe vett, azt véghez is vitte, akárhány akadály is tornyosult előtte. Ahogy nőtt, cseperedett, úgy lett egyre nyilvánvalóbbá, vezérnek született, a társai pedig nemigen vonták kétségbe igazát. Ha mégis kétség merült volna fel, kivitelezhető-e mindaz, amit a fejébe vett, okos érvekkel győzte meg a kétkedőket, ne féljenek, tudja ő, mit csinál, bízzanak benne. Lelkesedése, munkabírása, bátorsága és szorgalma tiszteletet ébresztett még a legöregebb, legtapasztaltabb bölcsekben is.
Nem ismertek nála rátermettebb stratégát. Ha kellett, sokat mondott, ha kellett, keveset. Ha kellett, nyíltan, máskor oldalról támadott, máskor úgy tett, mintha hátrálna, s úgy kerítette be az ellenfelét. Ha a céljai úgy kívánták, okos szövetségeket kötött, társai támogatását bölcsen használta. Esküdt ellensége ellen óriási hadjáratot vezetett, és elsöprő győzelmet aratott. Mindig rátapintott a vele szemben álló sereg gyenge pontjára, s ha az a szemből várta, ő hátulról, az addig lehetetlennek tűnő utat legyűrve rontott rá. Ellenlábasát saját táborával is meggyűlöltette. Amikor eljött az ideje, hatalmas csapást mért ellenfeleire: azok rémülten futkostak ide-oda, mint a hangyák, amikor a bolyukat támadás éri, a szervezett ellenállásra sokáig képtelenek voltak.
Ám a vezér győzelemittas mámorában túl messze merészkedett. Bátor ember volt, ki akarta élvezni diadalát, s újabbakat szerezni mellé. Veszélyes vidékeken át vezette társait, sokan maradtak el mellőle a nagy úton. Célja az volt, hogy mindent elfoglaljon, térdre kényszerítse ellenségét, javait megszerezze, s amit lehet, a saját képére formáljon. Ez megpecsételte sorsát. Barátai, szövetségesei elfogytak, és az idegen vidéken egyre többen gyűlölték feldúlt otthonuk, személyes veszteségeik miatt. Az ellenséges seregeken nyílt csatákban ugyan felülkerekedett, de erői egyre inkább szétforgácsolódtak. Elszigetelődött, s a segítségére siető csapatokat ellenségei egyenként morzsolták fel.
A közmondás szerint győzni tudott, a győzelmet használni nem. Az ellenfelei halála után sem emlegették szívesen. Úgy hívták: Hannibal.
